2015. febr. 10.

Kritika - Vágy (Herrí Pautter fánteremafic)

Sziasztok!
Elmélyülünk aktivitásom bugyraiban, ma újabb kritikát hoztam nektek, szóval felkészülni, vigyázz, kész KECSKE!



Ez a kritika nem bántásból íródott!
(A kritika csak az első pár fejezetről szól!)

Történet - Tartalom:
Az első arcon csapás a hetvenedik fejezet jelentette, merthát 70. Whut? Na mindegy, történet. Prológusban szembetűnő volt az amatőrség, mármint a szokásos ez a nevem, idejárok, szerelmes lettem, így nézik ki. Ezzel nincs is semmi baj, de gondolom sok blog szól Harry és az aktuális főszereplő szerelméről. A bevezető rövidebb lett, habár azért benne volt minden amit ellehet várni. Az első fejezet kellemes csalódás volt számomra hiszen baromira tetszett annak ellenére, hogy HP fanfiction! Egyet hiányoltam belőle, a leírásokat. Sőt, szerintem nem is volt benne. Nem is tudom, hogy a többibe van-e de ebben egysem volt, ami nagy kár hiszen ettől lesz tartalmas a történet és elképzelhető a környezet. Mert lehet,hogy egy HP fan tudja mi hogyan néz ki, de pl. én nekem fingom sem volt a tornyokról és az ebédlőről se(pedig láttam a filmeket), szóval mindenképpen tegyél bele!

Nekem a prológus nem tetszett, ennek ellenére az első fejezet szuper volt.

10/8

Írásmód:
A prológusban vannak nyelvtani hibák (pl. eltünt). A következő fejezetek már sokkal összeszedett és a párbeszédekkel sincs semmi bajom, talán kicsit sok van :D

- Anya miatt - mentegetőztem - Amúgy hogy telt a nyarad?

- Anya miatt - mentegetőztem. - Amúgy, hogy telt a nyarad? (Pontiszka ha nem lehetne észre venni)

Itt-ott becsúszik valami, a párbeszédek nagy része jó, problem bitches?

10/8

Kinézet:
Hmmhhdsh. Igen ezt így szépen morgolódva. A fejléc még jó is lenne, ha jó lenne a designhez. Merthogy nem jó. A modulok is elütnek a másiktól és ez az idegesítő hóeséstől is ideggörcsöt kaptam olvasás közeben. Neked is csak a cserét tudom ajánlani.


Ide azért írok valamit, kecske.

10/5


30/21

Megjegyzés: Hmmhhdshhmh.

További Jó blogolást! Boo Mc
Kecske

3 megjegyzés:

  1. Szia!
    Hát köszönöm. Az az igazság, hogy ez az első blogom, és az elején még voltak gondjaim...
    Ami a leírásokat és a helyesírást illeti, most már átnézem egy jó ideje, ha tovább olvastad volna, akkor észreveszed.
    Az a helyzet, hogy több helyről is kaptam már krtitikát, és hogy is mondjam... A világért sem akarom megkérdőjelezni, hogy értesz ehhez, de valamiért az ember nem tudja száz százalékban komolyan venni. Főleg azért, mert hát érdekes dolgokat, őszintén szólva néhol értelmetleneket írsz bele, nyilván viccből, de ez felém azt jelzi, hogy nem veszed komolyan, amit csinálsz.
    Én tényleg nem szeretnélek megbántani, csak ez egy észrevétel, nekem ez jön le belőle.
    Azért köszönöm szépen, hogy időt szántál rám!
    Giger

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haller!
      Gondoltam, hogy ne én legyek a gonosz boszorka aki megostorozva az embereket, csak leszólni tudja őket, így humort csempésztem bele. Nos, hogy ez kinek hogyan tetszik, nem tudom, mindenesetre rajtad kívül még nem ütött szíven senkit sem :) Sajnálom, ha neked rosszul jön le és komolytalanul, kis humort akartam volna belerakni ami még egészséges kereteken belül van, nem sikerült.
      További sok sikert a bloghoz! x

      Törlés
    2. Engem sem ütött szíven, és ez saját vélemény volt. :) Egyébként másképp sem lennél "gonosz boszorka". Ha valaki kritikát kér, annak el kell fogadni, hogy ni8ncs két egyforma vélemény, és ő sem tökéletes. Aki ezen megsértődik, az ne kérjen kritikát. :)
      Remélem nem festettem magamról hülye képet, és nem bántottalak meg.
      Giger

      Törlés